Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: Majka - Mindenki táncol
Naptár ikon
2020. augusztus 13. csütörtök Ipoly napja van.
Munkatársak
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
Műsorvezető
A kommunikációs szakmán belül sok területet volt szerencsém kipróbálni, úgy, mint televíziós- és rádiós műsorvezető, hírszerkesztő-hírolvasó egy országos kereskedelmi rádióban és kipróbáltam magam...
Műsorvezető
A rádiózás egy szerelem - annak, aki hallgatja és annak, aki csinálja. Valóban egy társ az életben, én pedig örülök, hogy sokak társa lehetek. Az életemben mindig jelen volt a rádió, és nem csak a...
Ügyvezető
Az újságot olvassák az emberek, a televíziót nézik, a rádiót pedig szeretik. Ez az örök érvényű igazság vezetett csaknem 30 évvel ezelőtt a rádiós pályára, és tart ma is ott rendíthetetlenül. Mert...
Vezető hírszerkesztő
Még a főiskolai évek alatt kezdődött, 2004-ben Székesfehérvárott, a város akkor még egyetlen közszolgálati rádiójában. Akkor ejtett rabul az élő adás varázsa. Mélyvíz, de nagyon izgalmas volt így...
Főszerkesztő
Pályámat az írott sajtóban 1970-ben, a rádióban 1971-ben kezdtem. Dolgoztam üzemi, országos heti-, majd napilapoknál. Az 1980-as évek második felében ismerkedtem meg a televíziózással, amikor több,...
Sportriporter
Tulajdonképpen sokkal korábban is lehettem volna rádiós, hiszen a kamaszkoromtól kezdve jártam rádióstáborokba, ahol megismerkedtem ennek a szakmának az alapjaival. A sport viszont elcsábított és az...
Főszerkesztő - Százhalombattai stúdió
A Magyar Rádió újságíró iskoláját végeztem el 1998-ban, amikor is végre kiderült, hogy nem hiába szereztem közgazdász diplomát évekkel korábban, ugyanis felsőfokú végzettség volt az egyik...
Műsorvezető
Egy kommunikátori képzés kapcsán a Lakihegy Rádiónál kezdetben csak gyakornokként próbáltam belekóstolni illetve megismerkedni a rádiózás mindennapjaival, ez a vonal azonban nem volt mindig ilyen...
Műsorvezető
Több évtizedes álmom valósult meg a DunaBeat című műsorral, amelyben igényes rockzenével szórakoztatom a hallgatóimat.  Hobbirádiósnak tekintem magamat, ami azt is jelenti, hogy egy-egy adás...
Hírszerkesztő
Ifjú koromban is sokszor képzeltem magam a tv híradó bemondójának székébe. "Milyen lenne, ha én mondanám a híreket, ha rám figyelne az egész ország?" - gondoltam gyakorta. Tizenöt éves korom óta...
Műsorvezető
Már kisgyerekként tudtam, hogy ha felnövök, vagy színész vagy sebész leszek (tetszett a Vészhelyzet). Szakmámat tekintve színész lettem, de az élet nagy ajándékának tartom, hogy végül a műsorvezetés...
Programigazgató
Gyermekkoromban azt hittem, Kudlik Juli leszek, de gyorsan rá kellett jönnöm, hogy belőle is csak egy van, és még egy olyan Petykó Ági nincs, mint én (bár névazonossággal találkozhatnak). A...
Sportriporter
Kisgyerekként sportriporter akartam lenni, de a húszas éveimben már rádiós sportszerkesztő. Közben volt pár kitérő, ám amint a Lakihegy Rádióhoz kerültem, rögtön azt éreztem, hogy a helyemen vagyok....
Műsorvezető
1987. január 13-án szülőhelyem (Érd) történetének eddig mért leghidegebb napján mosolyogtam először a világra.  A mosoly akkor az arcomra fagyhatott, mert azóta is arcom eme görbülete jellemez...
Műsorvezető
A "társulat" alighanem legidősebb tagja vagyok, 35 évnyi rádiós tapasztalattal a hátam mögött. Ennyi időt húztam le a "Királyi Rádiónál", mint külsős. Mindig igyekszem a maximumot nyújtani. A...
Zenei szerkesztő
Zenei szerkesztő Már általános iskolában is nekem jutott az a szerep, hogy kapcsolgathattam a kazettás magnókat, majd a középiskolában a rendezvények hangosítása is, nem beszélve az iskolai bulikról...
Értékesítő
Úgy érzem, a Lakihegy Rádió fennállásának legszebb, legeredményesebb időszakában érkeztem a csapatba. Jó közösség, számtalan hallgató, hűséges hirdetők. Ezeket az eredményeket meg kell becsülnünk. A...
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

Szigetszentmiklóson a Tököl út 26 szám alatt! A Vendéglőről további hasznos információt kaphaszt a facebook.com/Sunny-Ételbár oldalukon.

Minden nap friss zöldség és gyümölcs a Magyar termelők viszonteladójától? A VITAMIN SZIGETTŐL!!!!!!!! Szigetszentmiklóson, a Csepeli úton! Minden nap reggel 6-tól Este 10-ig!!!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink